Az élet nyomai c. kötetemből válogatás

 

 

Tűz

 

A fa bekészítve egy rakáson,
Kis szikra lobban egy hasábon.
Terjed a tűz mindenfelé,
Lángoszlop csap felfelé.
Forróság leheli be a termet,
Színpompával áraszt kedvet.
Fényes jelenségek járnak a tűz körül,
Árnyékképek vetülnek a láng mögül.
A kandallóból a fény elszabadul,
A pattogó hang lassan elhalkul.
A hamu között látom végemet,
Keresem elporladt szívemet.

 

 

 

Átlépés

 

Alattam a pokol, felettem a menny,

Fentről virág hull, lent csordul a szenny.

Középen egy alagút fényes látványa,

Előtte a sínen ragyog a szúrós kátránya.

Haladnék előre a fehér fény felé,

De lábam ragad a két sín közé.

Hátrafordulok hangot hallván fülem mögül,

Egy halvány fonal tör utat a lelkemen belül.

Látható az útja a másik irányba tartva,

Lebeg a fényes szál erősen megtartva.

Egy rántás ér, húz vissza a sín mentén,

Kórházban vagyok, a testem felébredvén.

 

 

 

December ünnepe

 

A tájon fehér fátylat húz végig a tél,

Jelzi már lassan az ünnep közeledtét;

Millió hópehely vígan táncol az égen,

Világosságot bocsát szét a térségen.

 

Városszéli házikóban gyertyák gyúlnak,

Várakozó percek nagyon lassan múlnak;

Az előkészületek megkezdődnek sorjában,

Az egész ház az ünnepre készül javában.

 

Szikráit szórja szerte szét a csillagszóró,

Hallatszik a messzeségből egy csengőszó;

Szánon érkezik meg a várva várt piros ruhás:

A kis Jézussal ajándékokat hoz a Mikulás.

 

Szeretet és boldogság köszönt minden házra,

Gyermekek hajolnak a fán lévő csillagmázra,

Bontják ki a meglepetések sok-sok dobozait,

Messzire hallani lehet az örömmámor százait.

 

Sebesen süvít végig a szél a fehér városon,

Szép meséket hallva a házaknál végigoson,

S a többi néphez siet elmesélni messzire;

A karácsony meghitt pillanatait őrzi örökre.

 

 

 

Temető mélyén

 

Puha füvön járok,

Szinte már szállok;

Lágy szellő ölel át,

A Halál eddig várt.

 

A nagy csuklyás elmegy,

Nekem már így mindegy;

Halott testem itt fekszik,

Hatalmasként nyugszik.

 

Érzem egész lényemet:

Porcikáimat, belsőmet;

Nem vagyok szellem –

Temetőbogár lettem.

 

 

 

 

Mi könnyből lett

 

Egy kiszáradt tó kavicsos alján

Burjánzik a gaz odaszállt magján,

Halcsontok között Tavi tündér siratja,

Mi egykoron övé volt, most martaléka.

Könnye növekszik egészen a peremig,

Túlcsordulva tovafolyik a tengerig.

 

 

 

Emlékezz rám!

 

Emlékezz, mikor már nem leszek veled,
Emlékezz, mikor nyújtottad felém kezed,
Emlékezz, mikor szemed felém biccentett,
Emlékezz, mikor édes ajkad számat érintett.

Emlékezz, ha elmúlik köztünk minden jó,
Emlékezz, ha távolba nyúlik minden szó,
Emlékezz, ha léteddel nem osztom terem,
Emlékezz, ha már rég nem leszel velem.

 

 

 

Felébredve

 

Kinyílik a szemem,

A fény hozzád kísér,

Szívedet átölelem,

Lelkem most hazaér.

 

 

 

 

Oázis

 

Életemet megterveztem, majd megkezdtem,

De egy lány miatt mindent elvesztettem,

Lelkem elszállt e földi létből messzire,

Lényemnek puszta területre kell mennie.

 

***

 

Sivatag forró homokja lelkemet öleli,

Eközben a messzi tájat végig átszeli,

És a széllel száll keresztül-kasul,

De a bukkanóknál mindig lelassul.

 

Magányosan tekereg szellemem céltalanul évtizedekig,

Mire végre eljut teljes lényem a halandós léti elemekig,

Mert megjelensz, s ürességem mélyén gyúl egy ragyogó fény,

Mely utat mutat: Te vagy az Oázis végtelen sivatag közepén.

 

 

 

 

 

A herceg

/a jelen/

 

Lelkeddel együtt öleltél,

S óvón hajoltál felém,

Csókjaiddal érintettél,

Mely fényt hozott belém.

 

Szivárvány tánca jár,

Habos máz kerít körbe,

Izzó parázs a levegő már,

Semmi nem vesz ködbe.

 

Szemed tükrébe néztem,

S mélyen beléd szerettem.   

 

 

 

Boldogság

 

Bátran egy nagyot felém léptél,

S mélyen a szemembe néztél,

Majd mosoly járta át arcod,

S oly lágyan szólt hangod,

Melytől lelkem belül megrezdült,

A szívem dobbanva megperdült.

Ekkor átölelve forrón megcsókoltál,

S az egész lényeddel elvarázsoltál.

 

Életemet rád bízom,

Hiszen Tőled kapom

A legszebb dolgot:

A boldogságot!

 

 

 

 

Haikuk

 

 

Évszakváltás

 

Száz bimbó árja

tavaszi dalban szállva,

fák koronája.

 

Tenger morajlik,

nyári táncot vígan jár

napsütötte strand.

 

Esős időben,

őszi levélhullásban

varázs színpompa.

 

Zord hideg szél fúj,

tél hozza fagyos létét,

hópelyhek szállnak.

 

 

 

 

A fa négy évszakban

 

Égre meredő

fa virágainak szél

viszi illatát.

 

Perzselő napnak

fénytánca körbejár egy

zöld lombkoronát.

 

Hullik a porba

levelek színes sora,

takarva földet.

 

Hópihe fénylik

a fa vékony ágának

kiszáradt végén.

 

 

 

 

Jó tanácsok az Életre

 

Ne arra gondolj,

amit nem akarsz, hanem

amire úgy vágysz!

 

Türelmetlen ne

légy, mert mi meg van írva

neked, tiéd lesz!

 

Alaposan és

mélyen gondoljuk át, mit

elérni vágyunk.

 

Már reggel legyél

jókedvű, hiszen kihat

egész napodra.

 

Törekedj mindig

jól érezni magadat,

és vonzod a jót.

 

Képzeld el magad

elé jó erősen, és

megvalósulhat.

 

Ne szalaszd el azt,

ha ott a lehetőség,

ragadd meg akkor!

 

Ne siettesd el,

ha neked szánta a Sors,

úgyis tied lesz.

 

Sose felejts el:

akiben mindig bízhatsz,

csak saját magad.

 

 

 

 

 

Szerelem

 

Dobban legbelül,

egész lényeden átfut,

elönt a mámor.

 

Ha elszabadul,

magasságba repít el,

szerelmi hullám.

 

Szárnyaló érzés,

minden jó eléd tárul,

rózsaszín felhő.

 

 

 

 

 

Seb

 

Olyan régen volt,

halványan dereng csupán,

bár nyoma örök.

 

 

 

 

 

Óvó kezek

 

Tűzoltó

 

Lánglovag házból

óvva cipeli ki kis

gyönge testedet.

 

 

Rendőr

 

Kék egyenruhás

golyózápor közepén

maga mögé von.

 

 

Mentős

 

Mentős kezei

hozzák vissza életed

halál torkából.

 

 

 

 

 

Átmenet

  

Jövő közeleg,

átlépsz rajta jelenbe,

s már el is múlt.