Az Álomból valóság c. kötetembe betekintés

 

 

 

 

4. fejezet

Az új világ múltja

 

Ez az egész lét, ahova csöppentem,

A képzeletem zugában pörgettem;

De ez már mind a múlté lett végleg,

Hiszen előttem ez valósággá éledt.

 

A Földön több milliárd ember élt,

Újabb és újabb dolgokat remélt;

Felfedezett mindent, amit tudott,

S minden anyagot a felszínre hozott.

 

A föld magja teljesen kiürült,

A szenny és mocsok csak vegyült;

A hulladék mélyén új élet jelent meg,

Egy új vírus csírája, mint egy méreg.

 

Sok ember fertőződött meg ettől,

Milliók szennyeződtek az új gennytől,

S váltak bűzös, vicsorgó lénnyé,

Ocsmány towre teremtménnyé.

 

Az egész testük csupasz, tiszta bőr,

Érdes, kemény, vastag, s hiányzik a szőr.

A bordáik kétoldalt teljesen kilátszanak,

Hátuk alján púpok, s gerincet takarnak.

 

Fejükön a szemük nagyobbnak tűnik,

Orruk és szájuk is deformáltan kitűnik.

A fogaik éles tépőfogakká fejlődtek,

Nyers húst így nagyon könnyen tépnek.

 

Hosszúra nyúlt végtagjaik vannak,

Végükön kemény, éles körömmel marnak.

Kapaszkodni és ugrani kiválóan tudnak,

Görnyedt testtel szélsebesen futnak.

 

A világ nekiállt ellenszert gyártani,

A towrékból is próbálták előállítani,

De a kísérletek lehetetlenek voltak,

Semmilyen segítséget nem hoztak.

 

Egy spanyol tudós még próbálkozott,

S állati mérgekkel új szert alkotott.

Az ifjú önkéntesekbe vénásan adta be,

S a világ egy részét egy új faj lakta be.

 

Az új faj immár hatalmas erővel bírt,

Az emberek között ez a faj lett a kőszirt:

Megérzik ők az aura mozgását, a kisugárzást,

Különféle érzéseket, a félelmet s a vonzódást.

 

Enyhén forró, hevült testet birtokolnak.

A méreganyag, mit magukban hordoznak,

A szájpadláson termelődik egy kis burokban,

S a felső tépőfogon bocsátják ki, ha gond van.

 

Az új szer e teremtményekre pozitívan hatott:

Betegségektől és vírusoktól védelmet adott;

Szervezetük a towre harapást semlegesítette,

S új fajként elkönyvelve a dreg nevet viselte.

 

De hiába a nagy védelem, az erőnlét,

A dreget embernek nem tekintették,

Így ők mindnyájan különcök lettek,

S külön csoportba verődve éltek.

 

A towrékra dreg harapás nem hatott,

A hatalmas vírus erősen mutálódott,

Semmivel nem lehetett őket legyőzni,

Így tudtak szabadon tovább fertőzni.

 

A veszély egyre csak súlyosbodott,

De hamarosan valami védelmet hozott:

A hegyek mélyén alakuló új Energia

Járta át a tárgyakat, mindet átitatva.

 

Ez az Energia kék villámokkal ékes,

Anyag ez, rugalmas, szikrázó és fényes,

Kék és fehér színben úszik árja,

Irányítható az egész molekulája.

 

Ily Energiát szereznek főleg a dregek,

Készülnek energiapajzsok és fegyverek.

E csodát erejük által a mélyről szerzik,

A többi néppel értékes holmikra cserélik.

 

Energiapajzs kékes fényt szór ki,

Mely nagy területre nyújtható ki,

De összezsugorítható karféltekre,

S a dregek legfőbb harci védelme.

 

Később különböző csoportok alakultak,

A városok köré védőburkot alkottak:

Így lettek az emberek elbarikádozva,

Egymástól messze, a távolban lakva.

 

A burkok körüli világ végleg elvadult,

Minden a magasra nőtt fáktól torzult.

Esténként a levegő kezd hűvös lenni,

Amelyet csak a dregek bírnak elviselni.

 

Közben csak haldoklott a világ,

Irtották az állatvilág összes faját:

A towrék magányosan vadásztak

Mindenre, amik útjukba akadtak.

 

Voltak olyan emberi lények,

Kiknek lelkei más útra léptek;

Ők mind a két lét közé szorultak,

Most homályvilágban bolyongnak.

 

Ők a mindenkori élőhalott lelkek,

A nagy szellemlények: a xenitek.

Az érzelem még létezik bennük,

S anyagba olvad bele a testük.

 

Találkozunk még ajdákkal, a női léttel,

A kedves oilodava és narbakuu néppel,

A gonosz, rabló népű sehtekkel,

A csupa ízig-vérig emberekkel.

 

Ősök őrizték a megmaradt fiatalokat,

Akik alig öregedtek az évek alatt,

Így ők alig emlékszenek a múltra,

Hiszen ezt már száz év is takarja.

 

 

/további fejezetek a könyvben/