A Verstár c. kötetemből válogatás

 

 

 

 

 

Az éjszaka varázsa

 

 

Sötét az égbolt, fénylenek a csillagok,

A messzeségből a holdvilágnál előballagok.

Nem süvít a szél, nem érezni meleget,

Csak a hideg levegő áraszt el engemet.

 

 

Csönd van mindenütt, amerre mendegélek,

Város szélén hazafele egyedül megyek.

Majd szellemek árnya közt elhaladok,

Tudom, hogy köztük biztonságban vagyok.

 

 

Érzem legbelülről, az este megnyugtat,

Szeretete nagy, és létébe ő befogad.

Az Éjjel megmutatja nekem belső fényét,

S csillagaival kitárja a nagy ékét.

 

 

 

 

Dreamworld

  

A valóságtól messze létezik,

Olyan világ ez, melyben az életet

Te szabod meg: hogy elevenedik

Meg benne mindaz, mi szépet

Elképzeltél, megformáltál,

Elgondoltál és megalakítottál.

 

 

Csak ott él az a szép,

Az a tünemény élet, melyet irányíthatsz,

Te kezedben van, s benne lép

A gondolatod szabadon, gondolhatsz

Bármit benne, a te fantáziád;

Ezért csak álmodd tovább át!

 

 

 

 

Tó tükrén

 

 

Vízfelszínen fekszem,

Fölötte lebeg lelkem,

Nem enged a mélybe,

A nyugodt, csendes létbe.

 

 

Lelkem zárva a testben,

Testem él a szenvedésben,

Szívem kívánja a békét,

A tó mélyének szépségét.

 

 

Tó tükrén kell lennem,

Ott kell még élnem,

Bár más helyre vágyok,

Arra majd később találok.

 

 

 

 

Mi ketten

(Zsófi és Bálint)

 

 

Rég enyém vagy, rég tied vagyok,

Ha lehetséges, örökké veled maradok.

Mint a Nap, mely fent ékeskedik,

Szíved szívemmel egyé teljesedik.

 

 

Rövid élet, hosszú, szép kapcsolat,

Boldogan ébredek, ha jön a virradat,

Mert tudom, hogy te itt vagy velem,

S általad teljes lett az életem.

 

 

Maradjunk örökre együtt, mi ketten,

Az Idő így számunkra már végtelen.

Te vagy én, én vagyok te - mi vagyunk,

A Szerelem Birodalmában vigadunk.

 

 

Érzékek finom, lágy ajándékaival élünk,

Gyengéd ölelések és forró csókok a létünk.

Tudod, tudom - bennünk vannak az érzések,

S egymás fülébe súgjuk: Szeretlek!

 

 

 

 

Vége van

 

Három lány bolyongott az erdőben,

S elváltak útjaik a nagy sűrűben.

 

 

Egyikük sötét barlangba talált,

Ott csontvázak között mászkált,

Másikuk erdő mélyén állt,

Körülötte szellemek menete szállt,

Míg harmadikuk mocsárnál volt,

Hol a Halál lakóhelye honolt.

 

 

Mindhármuk árnyképe feléledt,

Sötét vidék keze arra tévedt.

 

 

A világot beborította a sötét,

Halál meresztette végtelen körmét;

S mi szép s jó volt a földön,

Eltűnt idő hiányában örökkön,

És semmi nem volt ugyanaz,

Pusztult mindenütt ez és amaz.

 

 

A három lány újra egymásra lelt,

Erdő közepén egy fény színlelt.

 

 

Egyiküket a föld nyelte el,

Összeolvadt a föld a testtel,

Másikuk víz mélyére került,

Teste-lelke a vízzel egyesült,

Harmadik lány léggé vált,

Levegő elemeiben járkált.

 

 

Majd mindhármuk felszállt,

Az égen három csillaggá vált.

 

 

Lenn a földön egy csöpp virág,

Utolsó szirma lehullt - Meghalt a világ.

 

 

 

 

Életem értelme

 

 

Mint a gyöngyszem az óceán mélyén,

Úgy fénylik jelenléted a sötétség éjén;

Mint a legértékesebb gyémánt a földön,

Úgy világít a drága lelked örökkön;

S mint a legszebb csillag az égen,

Úgy ragyog a tested felségesen.

 

 

Mint a barátságos delfin nevetése,

Úgy kábít el mosolyod szépsége;

Mint a kutya bájos jelen képe,

Úgy sugárzik szívednek a hűsége;

S mint a madár kecses egyszerűsége,

Úgy száll körülötted szeretet éneke.

 

 

Mint a kegyetlen és szépséges élet,

Úgy mar és dobog a szívem érted;

Mint a kínzó vagy megváltó halál,

Úgy szenvedek vagy lebegek tovább;

S mint a mindenkori szerelem,

Úgy járok miattad érzéki meneten.

 

 

 

VM

 

Ő az, ki álszentnek mutatja magát,

Ő az, ki nem tiszteli embertársát.

 

Mikor egy boldog párkapcsolatot lát,

Óhatatlanul is nagy pusztítást vált.

Nincs, kinek az ő tette irgalmazna,

Inkább őket is vígan szétválasztja.

Kinek teheti, magát csak kiteszi,

A bűntudatot meg nem is ismeri.